Nem szeretek

2009 május 10. | Szerző: Mywords |

 külföldön lenni.

Az persze jó hogy sok új dolgot látok, de nagyon hiányzott már a veradnám.

Természetesen én is körülnéztem abban a másik országban, de a szokásos rajongáson kívűl, nem láttam mást a szemekben. Elvettem ami kellett, de nem találtam sehol azokat a barna meleg szemeket….  Talán a következő országban.

Kimegyek a verandára, a székem a helyén. Leülök, és már ott is vagyok..

 

Azt sem tudtam merre indultam el. Nem is tudtam merre kéne. Miután észrevettem hogy egy ideje a háza körül teszem meg ugyanazokat a köröket, összeszedtem magam annyira hogy megnézzem merre induljak haza, bár legszívesebben el sem mozdultam volna az ajtaja elől. Nem is emlékszem hogy értem haza. Egész úton a mai napot pörgettem végig magamban, és  újra hallottam a hangját, láttam a szemét, éreztem ujjaimon hajának selymességét, és tudtam hogy még senki és semmi nem volt rám ekkora hatással.  Nem éreztem még soha ezt az érzést. Nem akartam még senkit ennyire megismerni,birtokolni, és magam mellett tudni. Ugyanakkor nagyon kiszolgáltatott érzés is volt, bár ő még nem tudta milyen hatással volt  rám. És ennek nagyon örültem.Jobban szerettem ha én irányítottam a dolgokat. Akkor is ha éppen szerelemes voltam. De rádöbbentem, hogy eddig csak azt hittem hogy az vagyok. Ez a mai délután arra is megtanított hogy nem tarthatom mindíg a kezemben a dolgokat. Hogy van olyan érzés ami maga alá gyűr, és egy óra után is függővé tesz mástól. Akkor is ha teljesen értelmetlen, irracionális, nem tehetek semmit ellene.  Megcsörrent a telefon. Nem vettem fel, de tíz perc múlva megint rákezdett. Tudtam hogy hiába nem veszek róla tudomást, nem fogja abbahagyni. Hirtelen félelem futott át rajtam,ahogy felvettem a telefont. Beleszóltam, de ennél tovább nem jutottam,már záporoztak is rám az információk. Holnap egész napos fotózásom lesz, nem hagyatom ki, az utolsó pillanatban jött a felkérés, de ott kell lennem, nagyon fontos. Őrült düh gyűlt fel bennem ahogy hallgattam, és szinte ordibálva mondtam hogy nem jó a holnap, nem mehetek, dolgom van. De úgy tünt ezzel semmire nem megyek. Holnap ott kell lennem. Még hallottam a hangját, miközben letettem a telefont. Beledőltem az ágyba, magamra húztam a takarót,még mindíg  mérges voltam, a szívem majdnem szétrobbant. De ahogy kicsit lenyugodtam, arra gondoltam jobb is így talán. Ha nem megyek el, többé nem áll szóba velem, és nekem is könnyebb lesz elfelejtenem ha távolabb kerülök tőle, és talán az érzéseim is rendbejönnek, és nemsokára megint élem azt az életet ami kiszámítható, és ahol én irányítok.. Lassan elnyomott az álom, és már hallottam a hangját, éreztem keze melegét, és már sodródtam is a barna szemek felé..

 

Too Late?