Gyorsan telnek

2009 április 21. | Szerző: Mywords |

Nem is nagyon állok meg, mégis olyan, mintha nem történne semmi..

Már olyan rég vágyom ki a verandámra. Mert annyira szeretném tudni elvesztem-e.

Vagy….

 

  -De lehetne hogy egy kicsit maradj még?- kérdezem.   Meg kell ígérned, hogy ha most elengedlek, nem tűnsz el, és tényleg találkozol még velem. Vagy addig el sem engedlek.

Felnéz rám, és látom a szemében hogy kitaláltam mire készült. El akart tünni, de engem ez a gondolat pánikkal tölt el. Az jut eszembe hogy hazakísérem,mert akkor legalább tudom hol lakik.

-Igazából innen nem lakom messze.-mondja.

-Akkor hazakiérlek.-vágom rá gyorsan.

-Nem biztos hogy ez jó ötlet. Tudod említettetem hogy férjnél vagyok..

-Igen,de az csak nem bűn, ha melletted megyek az utcán?-kérdezem.

-Nem, gondolom nem az. De még mindíg nem értelek.

-Tudod, én sem értem magam, de megigérted hogy legalább arra adsz esélyt hogy egy kicsit jobban megismerj. Én sem tudom miért ennyire fontos ez nekem.

Persze nagyon is tisztában vagyok vele, de ezt nem mondhatom el neki. Mert akkor biztosan hazáig szaladna.. Én meg persze utána. Nem értem mi történik velem.. Tényleg ezt akarom?  Azt akarom hogy tudja mik a kedvenc helyeim, a kedvenc zeném, a kedvenc könyvem, és minden apró hülyeségemet el akarom mondani neki? Neki, aki férjnél van, és aki nyilvánvalóan teljesen más mint én. És elképzelni is nehéz ennél bonyolultabb helyzetet..

De érzem még keze melegét az enyémben, és mintha már nem remegne annyira. Ránézek az arcára, és szeretnék minden egyes részletet magamba vésni, és ahogy nézem, nem is értem hogy gondolhattam hogy nem fogok  harcolni érte…

Tehát harc..

 

Too Late?