Mostanában

2009 április 25. | Szerző: Mywords |

 napok.

Nincs időm semmire sem. Pedig már nagyon hiányzik a verandám..

Te sem állsz szóba velem egy ideje.. Pedig szeretném már tudni te kit találtál nekem..

 

 

Elhúzza a kezét az enyémből, és feláll a padról. Én is felpattanok, és még mindíg jár az agyam. Hogy fogom rávenni hogy találkozzon még velem.

-Akkor sétáljuk le az utat?-kérdezem tőle.

Bólint. És ez jó,mert nem utasított el. Szeretném újra megfogni a kezét, de tudom hogy óvatosnak kell lennem. És számomra ez annyira új. Hogy nem tudom mit csináljak,nem tudom mit mondjak, szeretnék csak kérdezni,és kérdezni tőle, megtudni mindent, és akkor hallhatom a hangját, szertném, az ölembe húzni, átkarolni, beleszagolni a hajába, miközben ő csak beszél. Szertném hallgatni a szívdobogását, nézni miközben olvas. És annyi, de annyi mindent szeretnék még. Mindezt úgy, hogy azt sem tudom mi legyen a következő mondatom,úgy hogy tudom hogy mindez ebben a pillanatban a lehetetlennel határos.

-Ott lakom.-rángat ki a hangja töprengésemből. A szívem majd kiugrik a helyéről. Nem érkezhettünk meg ilyen gyorsan. Még nem is tudom mit tegyek. Mit kérdezzek? Gyorsan kinyögöm az első kérdést ami eszembe jut.

-Mikor láthak?

A szemébe nézek,nem eresztem el a tekintetét. Látom hogy vívódik. Úgy érzem megállt az idő,és levegőt is alig merek venni. Remélem látja a kétségbeesést a szememben. És végre megszólal.

-Holnap délután ráérek ha neked is jó.-mondja. És engem elönt a boldogság. Érzem ahogy a feszültség feloldódik,és csak azt ismételgetem magamban, hogy holnap már látom is. Holnap.Holnap.

-Hol találkozzunk?-kérdem tőle.

 -Gondolom nem szeretnéd hogy érted jőjjek.

 És már ettől a mondattól is féltékenység mar belém. És ugynanakkor meg is lep az érzés.

Nemet int a fejével majd azt mondja.

-Találkozzunk az étteremben háromkor. -mondja, és mosolyogva rámnéz.

A szívem  újra őrülten kezd verni. Talán neki is jelent valamit ez a nap? Talán neki is emlékezetes marad ez a délután? Tudom hogy ezeket a kérdéseket nem tehetem fel neki. Még nem. Most nem.

Gyorsan,,még mielőtt megmozdulhatna odahajolok hozzá, és egy gyors puszit nyomok az arcára. Megérzem a bőre illatát, és legszívesebben magamhoz húznám, és csak csókolnám.. De tudom hogy így is túl messzire mentem.

-Akkor holnap várlak. Háromkor.-suttogom még neki.

Bólint, megfordul,és bemegy a házba.

Ahogy becsukódik a kapu,és már nem látom, mintha minden szín megszünne….

Holnap..

 

Too Late?