Nem

2009 április 19. | Szerző: Mywords |

 hogy a való életben panaszkodnom kelle, arra, hogy üres az ágyam.

Mégis felébredtem,és nem tudok visszaaludni ,nem is próbálok.

Kimászok az ágyból, nem is nézve rá,a még ott alvó lányra.

És inkább kimegyek a verandára..

 

Leülök a kedvenc székembe, és kíváncsi vagyok mi lesz velem, és  azokkal a szép barna szemekkel..

 

-Figyelj csak, mi lenne, ha úgy tennénk egy kicsit, mintha csak most találkoztunk volna, és csak beszélgessünk. Arról hogy te mit szeretsz, arról hogy én mit szeretek, mi a kedvenc italod,mit szeretsz enni, mi a kedvenc könyved, illatod.- mondom neki, amikor már elviselhetetlennek érzem a csendet.

-És majd meglátjuk hogyan tovább jó?

Rámnéz, és látom a szemében, hogy ő is akarja, de látom még a vívódást is, hogy inkább feláljon, és elmenjen. Gyorsan megfogom a kezét, és érzem milyen hideg. És azt is hogy mennyire feszült. Elkezdem simogatni a hüvelykujjamal,hogy egy kicsit felmelegítsem,és megnyugatssam. És már attól is jobban vagyok, hogy a keze a kezemben van. És hogy most nem húzza el.

Még várom a válaszát.

-Rendben. -mondja.

-Legalább ha kicsit megismersz, rájössz, miért nem olyan nővel vagy mint én. Örülhetsz, ha nem alszol el, mire mindenre válaszolok amire kíváncsi vagy.

-De lassan tényleg mennem kell..

Gyomrom görcsbe rándul, mert szeretném ha csak pár percre mellettem maradna még.

 

Szóval egy padon ülve, egy lány kezét szorongatva is lehet boldog az ember?

Too Late?