De jó!

2009 április 19. | Szerző: Mywords |

 látlak!!

Van híred ugye? 

Mert nálam nincs semmi jó! Várj, kimegyek a  verandára…

Mire kiérek, már el s bújtál egy felhő mögé.. Nem baj, megvárlak..

De ha már kijöttem….

 

Nem is emlékszem mikor szólaltunk meg. Csak arra emlékszem hogy lassan mindenki elfordult tőlünk, és odajött a pincérnő. Letette a számlát, én kifizettem. Aztán még  mindíg némán felálltunk, és kimentünk. Csak ekkor tudtam megszólalni.

-Merre mész? -kérdeztem.

Felnézett rám, és a buszfelé mutatott.

-De tényleg  nem kell ezt csinálnod.-mondja. Tudom hogy hülyén jött ki ez az egész, és valószínűleg a kávéra sem kellett volna igent mondanom.  Ha nem lett volna tele kéréssel a zöld szemed, valószínüleg nemet is mondtam volna..  De hányszor adatik meg egy életben, hogy én, egy magadfajtával beülhessen akárhova..

Még mindketten csak állunk, és nem indultunk el. Még mindig egymás szemébe nézünk. Még mindíg nem tudja egyikőnk sem hogy mit csináljunk…

Megfogom a kezét, és elindulunk a busz felé. Nem húzza el, és ez jó érzés. De azt tudom,hogy nem akarom még hogy felszálljon, hogy elengedje a kezem, és nem akarok még arra gondolni hogy mi lesz? Meglátok egy parkot, és arrafelé indulok. Ő még mindíg nem ellenkezik, és én annyira szeretnék belelátni a gondolataiba. De most csak örülök hogy a keze a kezemben van.

Találunk egy padot, és leülünk. Én feléfordulva ülök, hogy lássam. Kihúzza a kezét,az enyémből, és látom rajta hogy nem tudja mit csináljon…

Én sem.. De még mindíg úgy érzem, nem akarom elengedni. Nem érdekel amit mondott, csak az érdekel hogy megtudjak mindent róla, amit lehet. És hogy kiverjem a fejéből azt, hogy ő a szerncsés amiért ma mellé ültem, és nem én, amiért belenézetm azokba a szemekbe, és mert itt ülhetek vele. Félve attól hogy nem látom többet..

 

Too Late?