Napok

2009 április 18. | Szerző: Mywords |

 És kezdek félni az én sztorimtól is…

Kint vagyok a verandán, a kedvenc székemben ülök..

 

-Figyelj!-mondom neki gyorsan, mert már látom a szemében a fellobbanó haragot.

-Adj nekem esélyt, hogy megmutassam hogy élek, milyenek a napjaim.Aztán ha még mindíg úgy gondolod neked van igazad, nem tiltakozom.. Tiszteletben tartom a véleményed.

-Nem értelek..-mondja nyugodt hangon. Egy órája ültél le az asztalomhoz. Azóta sem sikerült egy dologban sem megeggyeznünk.. Ha azt hiszed hogy nem láttam a pincérnő reakcióját, vagy az összes jelenlévő nő reakcióját mióta itt ülünk, akkor tévedsz.. És pont ez az amiről beszéltem neked.. Nincs olyan hogy te meg én. Te itt bárkit megkaphatsz, és mégis fél órája próbálod kibökni nekem, hogy ismerjelek meg. És ami mégnagyobb baj, hogy fél óra alatt, még nem néztél a kezemre…

Házas vagyok….

-Még mindíg úgy gondolod hogy szeretnéd ha tudnám hogy telnek a napjaid?

És a válasz amit adok, mintha nem is az én számat hagyná el…

-Igen!!-szinte kiáltom a szót..

Mindenki ránknéz, de én csak az ő döbbent és sápadt arcát látom. És a sajátomat a szemében..

Szóval, így is történhetne? Lehet hogy ő nem független, én mégis minden szabályt áthágva, szeretném ha mellettem nyitná ki a szemét, én nézhetném elalváskor, én túrhatnék bele a hajába, és csókolhatnám meg a száját amikor csak akarom..

Hát, akkor harcra fel!

Kellenek azok  a barna szemek…

Too Late?